postheadericon A Fili Egerágon

A 40 éves Szentegyházi Gyermekfilharmónia 140 fős székely gyermekserege elkápráztatta a baranyai koncertközönséget szerdán este Egerágon.

A hangverseny szünetében Dr. Hoppál Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára mondott köszöntőt és kiemelte, hogy a Haáz Sándor, Magyar Örökség-díjas karnagy, az MMA akadémikusa megint bizonyította tanítványaival, hogy Trianon 102 év után sem erodálta nemzeti összetartozásunkat.

Egerágra három év után érkezett ismét a Szent­egyházi Filharmónia több, mint száz tagja, a koncert a Templom téren került megrendezésre. Rácz János, a község polgármestere elmondta, 2019. év végén járt itt a gyermekkórus utoljára, a program akkor is hatalmas jelentőséggel bírt a településen, hiszen hihetetlen megmozdulás, összefogás és készülődés vette kezdetét a faluban-

"Nagyon örültünk, hogy a Szentegyházi Filharmónia idén is elfogadta meghívásunkat, és a kis közösségünk ismét megmozdult, a lakosok szívesen ajánlották fel a segítségüket, így mindenkit el tudtunk szállásolni a faluban - mondta.

Fotók: Hoppál Péter FB oldala

Fotók madártávlatból (Zászló Csaba):

Beszámoló Egerág Község weboldalán