Újra hangversenyt ad Székesfehérváron a Szentegyházi Gyermekfilharmónia (beharangozó)
A Prohászka-templomban ad ünnepi koncertet december 20-án este 18 órától a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. Az elismert Hargita megyei Fili négy év után újra hangversennyel kíván boldog karácsonyt a zeneszerető közönségnek: a repertoárban eredeti népdalokkal, népdalfeldolgozásokkal és ünnepi énekekkel.
A Hargita megyei településen Haáz Sándor zenetanár - azóta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével kitüntetett karnagy - alapította 1982-ben a Gyermekfilharmóniát.
A Magyar Örökség-díjas Fili koncertjein másfélszázan lépnek fel székely népviseletben, kórus- és zenekari tagok, a 7 éves gyerekektől a 20 éves fiatalokig, akik szinte mindannyian a település lakói. Repertoárjukban eredeti népdalok, népdalfeldolgozások, egyházi és történelmi énekek, valamint klasszikus darabok is szerepelnek.
A hangversenyről Deák Lajosné, a határon túli magyarok ügyeivel kapcsolatos feladatok tanácsnoka és Juhász László önkormányzati képviselő, a rendezvény szervezője számolt be.
Deák Lajosné elmondta, hogy a Fili négy évvel ezelőtt járt utoljára Székesfehérváron, a közönség akkor is lelkesen, teltházzal fogadta őket. A tanácsnok örömét fejezte ki a fehérvári koncert miatt azért is, mert Székesfehérvár történelmi öröksége miatt felelősséggel viseltetik az egész magyar nemzet iránt, így különösen fontos, hogy híd épüljön a székely és magyar fiatalok között.
A hangverseny - négy év után újra - december 20-án, csütörtökön 18 órakor kezdődik a Prohászka Ottokár-templomban, az estet az alapító karnagy, Haáz Sándor vezényli. Az adventi koncertre ingyenes a belépés, adományokat jó szívvel fogadnak.
Juhász László önkormányzati képviselő, a rendezvény szervezője elmondta, hogy a "Fili" otthona, Szentegyháza félúton van a Székelyudvarhely és testvérvárosunk, Csíkszereda között. Érdekessége, hogy Szentegyháza a legmagasabban fekvő magyarlakta város, 7000 lakosának 99,5%-a magyar nemzetiségű. A Gyermekfilharmónia 140 fős szekciót jelent, a világ számos pontján léptek fel, csak az elmúlt években megfordultak Svédországban, Kanadában, Lengyelországban is.
A kórus tagjai családoknál lesznek elszállásolva, ennek kapcsán Juhász László köszönetet mondott azoknak a fehérvári családoknak, akik jelezték, hogy szívesen vendégül látnak egy-egy székely gyermeket. Hozzátette, a város arra törekszik, hogy a magyar-székely viszonyt személyes kapcsolatokon keresztül erősítsék.
Az adventi koszorú harmadik gyertyáját Magyarországon gyújtja meg a világot bejárt együttes, amely koncertkörúttal kíván boldog karácsonyt a zeneszerető közönségnek: Derekegyháza, Dunakeszi, Újpest, Pannonhalma és Kisbér után érkeznek Székesfehérvárra.