Ez volt a legnépesebb Homoród menti népdalvetélkedő
A Homoród mente dalosai 21. alkalommal mutatták be legszebb népdalaikat Szentegyházasfaluban. Idős és fiatal, nagyobb és kicsi gyermek elevenítette fel a családi éneklés hagyományát szombaton. A legkisebb, székely ruhás "családtag" a négy és fél hónapos helybéli Mihály Rózsa volt, a korelnök pedig a lövétei Gábos István.
A Gyermekfilharmónia Alapítvány, a szentegyházi Tanulók Háza, a helyi Hagyományőrző Huszáregyesület és a Gábor Áron Művelődési Ház rendezvényén Haáz Sándor karnagy köszöntötte a közelebbről és távolabbról érkezett versenyzőket. A Homoród mente településeit Almás, Szentmárton, Szentpál, Kápolnásfalu, Lövéte, Szentegyházasfalu, illetve Szentkeresztbánya képviselte, versenyzőkként legtávolabbról a pusztinaiak, illetve a magyarországi békéscsabaiak és a konyáriak érkeztek. A Magyar Néprajzi Múzeum adattárának szentegyházasfalvi gyűjtéséből választották a közös népdalt, a Repülj madár, repülj címűt, amit Vikár Béla gyűjtött 1903-ban, és Bartók Béla jegyzett le.
Nagyfalusi tisztaszobában fújták
Aztán a nagyfalusi tisztaszobában a településeket képviselő együttesek és szólistáik által mutatták be a falujuk legszebb népdalait ? együtt fújta az unoka a fiatal szülőkkel, nagy- és dédszülőkkel a kincsnél drágább énekeket. Se szeri se száma nem volt a szebbnél szebb gyermek-, leány-, legény-, asszony-, házasember- és idős viseleteknek.
A legtöbb tagot számláló "család" a szentkeresztbányai volt, ötvenöten álltak-ültek színpadra. Közöttük van a legtöbb várandós kismama is - hívta fel a figyelmünket Haáz Sándor karnagy. Majd hozzátette, az idei, a 21. Homoród menti Népdalvetélkedő mezőnye volt az eddigi legnépesebb. Mintegy háromszázharmincan ültek asztalhoz.
Együtt minden korosztály
A dalos bemutatkozások után és az ebéd alatt a huszárcsapat verbuváló vagy huncut katonaénekek mellett siratókat, toborzókat, a haza védelmére lelkesítő strófákat énekelt.
A zsűri tagjai, Szalay Zoltán néprajzkutató, Török Viola színházrendező és Györfi Erzsébet népdalénekes az idei vetélkedő erényei között kiemelték: egyre jobb, színvonalasabb és igényesebb a repertoárválasztás, egységes az éneklés. Meglátszik, hogy vannak olyan falvak, ahol nemcsak a vetélkedő ülteti egymás mellé a különböző korosztályokat, máskor is sokat énekelnek.
Az eredményhirdetés során kiosztották az ajándékokat és az emléklapokat, valamint a találkozó hang- és képanyagát tartalmazó cédét. Majd öreg estébe hajlóan énekelgettek együtt a huszáregyenruhát, avagy székely harisnyát, mentét viselő fiúk-férfiak a menyecskésen vagy asszonyosan kötött kendőjű asszonynéppel, pártás, pántlikás leányokkal.
Díjazottak, érdemek
Kicsik - 10 évesig
1. díj: Elekes András (Szentegyházasfalu)
2. díj: Pál Borbála (Lövéte)
3. díj: Márton Boglárka (Szentkeresztbánya), Kele Norbert Kápolnásfalu)
Iskolások, 10-17 évesig
1. díj: Szélyes Boróka (Szentegyházafalu), Mihály Anita Lövéte
2. díj: Simó Borbála (Szentegyházasfalu) és Szász Izabella (Homoródszentmárton)
3. díj: Majláth Barbara (Keményfalva-Homoródszentmárton), Demeter Enikő Lövéte, Péter Amanda (Kápolnás)
Fiatalok
1. díj: Sándor Sarolta (Szentkeresztbánya) és Gábos Tünde (Szentkeresztbánya)
3. díj: Nagy Szilvia Csilla (Homoródszentpál), Dániel Kinga (Szentegyházasfalu), Kele Renáta (Kápolnásfalu)
Házasok
1. díj: Sata Attila (Homoródszentmárton) és Opra Levente (Szentkeresztbánya)
2. díj: Elekes Ibolya (Szentegyházasfalu), Tódor Katalin (Homoródszentpál) és Mihály László (Szentegyházasfalu)
3. díj: Gothárd János (Szentkeresztbánya)
Idősek
1. díj: Elekes Ilona (Szentegyházasfalu)
2. díj: Sorbán György (Homoródalmás)
3. díj: Ladó Albert (Szentkeresztbánya) Különdíj: Gábos István (Lövéte)
Nem Homoród menti résztvevők:
Iskolások
1. díj: Dávid Andrea (Pusztina)
2. díj: Bálint Amélia (Pusztina)
3. díj: Bakonyi Anna Konyár; Nagy Judit (Konyár)
Fiatalok
1. díj: Frabovszki Bende (Békéscsaba)
2. díj: Rakonczai Katalin (Békéscsaba), Mátyás Diána (Pusztina)
3. díj: Nemczov Anna (Békéscsaba), Bartos Madelina (Pusztina)
Házasok
1. díj: Bálint Raluca és Bartos Mihaela (Pusztina)
Öregek
1. díj: Szőcs Katalin (Pusztina)
2. díj: Szőcs Tinka (Pusztina), Csádi Sándor (Konyár)
Dicséret: Albert Emília (Konyár)
Forrás: Székelyhon
Fotók: Gábos Albin (Székelyhon)