Advent harmadik vasárnapján a gyertyagyújtás különleges és a kondorosiak szívének különösen kedves volt. A Magyar Örökség és Prima Primissima-díjas, székelyföldi, Szentegyházi Gyermekfilharmónia decemberi, ünnepi hangversenykörútja során ugyanis a városba érkezett, és karácsonyi koncerttel örvendeztette meg a közönséget az evangélikus templomban.

Ünnepváró gondolatokat fogalmazott meg Tuska Tibor evangélikus lelkész és Ribárszki Péter, Kondoros polgármestere is advent harmadik vasárnapján. Mindketten kiemelték, még közelebb kerültünk a várva várt csodához, amely december 24-én, szenteste vár minket.

– Az adventi koszorú harmadik gyertyája az örömöt jelképezi, amivel a várakozás még inkább szeretettelibbé válhat – hangsúlyozta Ribárszki Péter. – A hit és a remény mellett most már nemcsak az ünnepi készülődés hangulata, hanem az öröm is a lelkünkbe költözött. Ezt az érzést a vasárnapi, lélekemelő hangversenyen még inkább átélhettük.
Haáz Sándor, a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztjével kitüntetett karnagy által vezetett Szentegyházi Gyermekfilharmónia kórusa egy csodás világba invitált bennünket. Mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy hálás szívvel köszönjük ezt a felejthetetlen élményt.






Forrás, fotók: Ribárszki Péter, Kondoros Város Önkormányzata

